VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


DEMJÉN Márton
( Szatmárnémeti, 1857. október 19. - Veszprém, 1943. június 9. )

ref. lelkész

Az elemi iskolát és a gimnázium első három osztályát szülővárosában, a középiskola további évfolyamait és a teológia első évét Budapesten végezte. A teológiai tanulmányokat Pápán fejezte be, 1888-ban szentelték pappá. Akadémikus rektor Balatonkenesén 1880 és 1883 között, majd segédlelkész és helyettes lelkész Sárkeresztesen, Móron, 1886-ban Kiskovácsiban. 1886-tól 1889-ig lelkész tanító Lajoskomáromban, a következő évben adminisztrátor Polgárdiban. 1890-től Kiskovácsiban, 1893-tól nyugdíjazásáig, 1935-ig Veszprémben megválasztott lelkész. Egyházmegyei főjegyző és tanácsbíró, 1919 és 1923 között a Veszprémi Ref. Egyházmegye esperese. Munkatársa volt a Székesfehérvár és Vidéke c. lapnak, egyházi periodikákban tanulmányai és más írásai jelentek meg. A veszprémi Alsóvárosi temetőben nyugszik.
  M.: Az új Plátói filozófia, s ennek hatása a kereszténység fejlődésére. Bp., – „Fejtessék ki a szép fogalma, mutattassék ki annak nyilvánulása a természet és művészet világában.” Pápa. – Kisfaludy Sándor élete, művei és hatása korára. Pápa. – Emlékkönyv... Antal Gábor... püspök úrnak a veszprémi ref. egyházmegyében 1903. év május 1-től május 13-ig tartott… (Összeáll.: ~.) Vp., 1904.
  I.: THURY Etele–HODOSSY Lajos: A veszprémi református gyülekezet története. Vp., 1999. – Varga.